A Tachoscope-ra keresztelt modell egyszerre idézi föl mindkét cég múltban elért sikereit. A Régulateur 1988-ban a Chronoswiss-t vitte sikerre, a 30-as évek közepétől pedig az Auto Union versenykocsijával uralta a futamokat. Az óra egész arculatát az Audi Design tervezte, akik a legendás versenyautójukat, az Auto Union Rennwagent tekintették múzsájuknak. Így aligha véletlen, hogy az autó, egész pontosan a Typ C és Typ D fordulatszámmérőjének tipográfiája köszön vissza a számlapon. Azonban nem csak ez az elem emlékeztet az egykor nagy győzelmeket elérő versenykocsira. A korona például a sebességváltóház fogaskerekeinek mintájára készült, az alapítás és az évforduló két évszáma az Audi logójával egyetemben a rotort díszíti.
Motorsport ihlette óráról lévén szó, természetesen nem hiányozhat a tachiméter skála, amely a zománcból készített, az Audi Design által megálmodott számlapot öleli körbe. Mögötte találjuk a Chronoswiss C.125-ös egynyomógombos kronográf kaliberét. Ez ugyan nem a cég saját fejlesztése, hanem az Enicar 165 kaliberén alapszik, ám az alapszerkezetet olyan mértékben módosították, hogy saját alkotásnak is tekinthetjük. Az óra kronográf funkcióval is rendelkezik, mégsem találjuk a tokon az ilyen órák "márkajegyének" számító, a kronográf működtetéséhez szükséges két nyomógombot. Ezek feladatát egyetlen gomb veszi át, amelyet a koronába ültettek, megőrizve így a tok vonalait.
Az óra üzletekbe nem kerül, azokat kizárólag az Audi németországi közönségszolgálatánál vagy a németországi honlapon keresztül lehet megrendelni.