A számlapot fedő zafír enyhén domború, és mindkét oldala tükröződés mentesített. A lünettáról pont az ellenkező mondható el. Az ezt fedő zafír lapos, és tükröződik, ezzel pedig sokszor egészen érdekesen tud csillogni. A lünetta lumineszcens festékkel való bevonása igen nagy sikert aratott, és a zafír üvegnek köszönhetően az órának ez a része is valószínűleg ugyanolyan benyomást fog tenni bő egy évtized múlva, mintha magát az órát éppen akkor vásárolták volna. Funkcionalitás szempontjából a lünetta valószínűleg felülmúlja más versenytársak kerámia lünettáit, miközben előállítása messze nem közelíti meg azt. Erősen valószínűtlen, hogy az ebben rejlő potenciált más márka ne fedezné fel magának, így szűk félév múlva Bázelben valószínűleg jópár helyszínen fogunk ezzel találkozni.
A rikító sárga kivételével a tok, sőt, még az óra is meglepően "szürke", amelyhez nyilván a tok sok szálcsiszolt és kevés polírozott felülete, és a zömében sötét számlap is hozzájárul. A korona külön koronavédőt nem kapott, ami egy aktív életvitelhez illeszkedő óra esetében meglehetősen merész döntés. Ez csak keveset segít, hogy a korona csavarzáras. A koronavédők elhagyása még furcsábbnak tűnik annak tükrében, hogy az óra 2000 méterig vízálló. Egy ilyen órához a koronavédőkön kívül a nyomás kiegyenlítés céljára egy héliumszelep is illene, de úgy tűnik az IWC inkább az "elrettentő" méretekben hisz, azaz a tok anyagait a várható legnagyobb igénybevételhez méretezi.
Az órát megfordítva a füleknél egy műszaki megoldást találunk, amelynek először valószínűleg örülni fogunk, de egyhamar rá fogunk jönni, hogy mégsem jártunk olyan jól. Mint látható, a fülek közötti kis kar elmozdításával pillanatok alatt cserélhetjük a szíjat. A megoldás nem az IWC sajátja, a Cartier-től licenceli. A gond csak akkor jelentkezik, amikor szíjunkat elhasználtuk, és cserélni szeretnénk. Csereszabatos darabokhoz jelenleg két helyen juthatunk hozzá: vagy az IWC-nél, vagy egy párizsi gyártónál. Számokra lefordítva, egy új kaucsukszíj az óra vételi árának tizedét, míg egy új fémszíj akár egynegyedét is elérheti.
Persze a kaucsukszíjjal is biztosan ül a tok a csuklón, és azt még talán kényelmesebb is viselni, elvégre egy 44 milliméter átmérőjű, 14 milliméter magas és 145 gramm nehéz óráról beszélünk. A hátlap kialakításának köszönhetően az óra egészen jól felfekszik a csuklóra - nyilván minél nagyobb, annál jobban - és más nagyobb darabokhoz képest nem csúszkál idétlenül ide-oda. Az óra magassága még éppen az elfogadható kategóriába esik, feltéve, ha hosszú ujjú inget akarunk viselni. Szükség esetén talán még zakóhoz is felvehető.
A lünetta 60 állású, és szárazon könnyű használni. Vizesen már más a helyzet. Ez nyilván személytől, pontosabban ujjaktól függ, de tény hogy már csak a polírozott felület miatt sem könnyű a dolgunk. A tokba a 30110-es kaliber, ismertebb nevén az ETA 2892-A2 került, amelyet az IWC műhelyeiben egy kicsit kezelésbe vettek. Többek között kézzel újra beszabályozták, és a felhúzáson is kicsit finomítottak, mivel más standard ETA kaliberhez, még a legjobb kivitelűhöz is viszonyítva egészen finoman történik a felhúzás. A koronán ugyan érezhető, de azért figyelni kell, hogy észrevegyük.
A számlapon a mutatók makulátlan kidolgozottságát, a szerelt indexeket és a duplakeretes dátumablakot érdemes észrevenni. Másodszor szemlélve feltűnik, hogy az óra- és percmutató különböző színű lumineszcens festéket kapott, a percmutató színe pedig megegyezik a lünettáéval. A másodpercmutató feje is kapott egy kis festéket, bár azt sötétben azért keresni kell a számlapon. Apropó sötét: ilyenkor kel csak igazán életre a számlap, és mivel a lünettát nem lehet elkülöníteni a számlaptól, az óra nagyobbnak is tűnik.
Ütős egy darab ez az IWC Aquatimer Automatic 2000, amely az üveg alatti lünettával készült korábbi modellt váltja le a kollekcióban. A határozott vonalvezetésű modell ugyanakkor megörökölte elődje szerkezetét, de a lünettája olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekhez nemhogy az elődjét, de más márka óráját is nehéz hasonlítani.
