|
Tavaly az Aquaracer 500m szinte felrázta az Aquaracer kollekciót olyan részletekkel, mint a szokatlan helyen, kilenc órában lévő dátumablak fölötti nagyítóval, a számlap párhuzamos függőleges vonalakból álló mintázatával, és a figyelemfelkeltő, kaucsukbetétes lünettájával és annak domború számjegyeivel. Ezeket a funkcionalitás jegyében egészítette ki az automatikusan nyíló és záró héliumszelep, a tömör, és jól állítható kaucsukszíj, és a nagy, könnyen kezelhető korona. A stílus és funkcionalitás ilyen módon való ötvözésével pedig végképp maga mögött hagyta a TAG Heuer a híres-hírhedt hat elve (200 méteres vízállóság, csavarzáras korona, gyorshosszabbítós biztonsági zsanérzár, egy irányba forgatható lünetta, zafírüveg, lumineszcens számok és indexek) miatti már-már egysíkúnak nevezhető órák képét. A Full Black nagyrészt továbbviszi az acél változat örökségét, de néhány egyedi vonással önálló megjelenést is alkot magának.
Ahogy az az óra nevéből sejthető a számlap, a lünetta, a tok, a korona, a kaucsuk szíj, de még a szíjat tartó csavarok, sőt, a szerkezet is fekete. Méghozzá matt, ezzel rejtve el az óra kontúrjait. Az órán mindössze négy elem nem fekete: a lünetta számjegyei és lumineszcens markere, a titán zsanérzár, a héliumszelep, és a legnagyobb kontrasztot adó indexek és mutatók. |
|

Aquaracer 500m feketében és acélban egymás mellett

Amit a képekről nem látunk, hanem csak az órát kézbe fogva érzünk, az annak könnyedsége. Magyarul nem arról van szó, hogy a rozsdamentes acéltok titán-oxid bevonatot kapva lett fekete, hanem az egész tok titán, és így annak felületén alakították ki a fekete réteget. Ha csak az óra tömegéből kellene ítélni, úgy könnyen összekeverhetjük egy 38 milliméteres rozsdamentes acél modellel, pedig ez az óra 43 milliméter átmérőjű. Szintén titán a zsanérzár, amely két szempontból is különleges: először is színben nem illeszkedik a tokhoz, hanem megtartotta a feldolgozott fém matt hatását. Másodszor pedig nincs szüksége lyukakra a szíjon, mivel a szíjat szorítva, abba szinte belekapaszkodva marad a helyén. Ennek köszönhetően nincs olyan csuklóméret, amelyhez nem lehetne hozzáigazítani.

A TAG Heuer teljes kollekciójában persze nem ez az első fekete óra. Az aktuális alapkollekcióban további két fekete Grand Carrerát és egy fekete Formula 1 kronográfot találunk, és akkor ebbe nem számoltuk bele a különböző limitált kiadású modellek feketített óráit. Egy ilyen óra vásárlásánál szinte mindig előjön a kérdés, hogy a fekete felület mennyire sérülékeny. Tény, hogy a nyolcvanas években, illetve a kilencvenes évek elején alkalmazott galvanizálási technológia nagyon érzékennyé tette a felületet, és gondos viselet mellett is óhatatlanul megjelentek világos, vagy eltérő színű foltok. Ezt az eljárást egyébként számos, elsősorban nagyon olcsó órákat gyártó márka még ma is használja. A vákuumplazmás technológia az óraiparban elsősorban alkalmazott titán-oxid miatt lényegesen ellenállóbb, különösen akkor, ha a felületet azonos anyagon, jelen esetben titánon alakítják ki. A TAG Heuer aktuális fekete modelljei pedig mind titán tokkal készülnek.

|
Búváróráktól kissé szokatlan módon a szerkezetet a hátlap üvegbetétjén keresztül is láthatjuk, amely az Aquaracer 500m Full Black esetében is a Calibre 5, a TAG Heuer egyik alapszerkezete. Az órák hamarosan, még a hónap vége előtt a kereskedők polcain lesznek. |
ITT KAPHATÓAK TAG Heuer órák BUDAPESTEN
 |
|

| |