Utólag persze könnyű okosnak lenni. A korábbi Art modellek, mint például a Planet, vagy az IQ bármennyire is kölcsönöztek a számlapnak furcsa, szokatlan jelleget, tágabban értelmezve témájukban illeszkedtek a Fortis órák image-hez. Az első jelét annak, hogy a Fortis Art Edition órái új utat keresnek maguknak az idén nyáron bemutatott Mattern adta. Az élénk színek határozottan elütöttek még az Art Edition számlapok színvilágától is, a szigorú geometriai formák azonban többé-kevésbé enyhítették a színek keltette megdöbbenést.
Az Andora Emotions még a Matternhez képest is egy hatalmas lépés; hogy merre is, azt majd a vásárlók eldöntik. Tény, hogy bujaságával, élénk színeivel, és alapvetően vidám kisugárzásával semmihez sem hasonlítható, ami eddig az Art Editionben szerepelt, de valószínűleg bármilyen más márkánál is nehéz lesz párt találni neki.
Szokatlan látvány egy Fortis-tól
Természetesen a külső ellenére a belső változatlan maradt. Ugyanaz az ETA/Valjoux 7750-es kaliber dolgozik benne, mint megannyi svájci kronográfban. Azt, hogy ez az óra alaposan kilóg a sorból, csak is a színvilágának köszönheti, és persze a lünettán lévő tanácsoknak is, amelyekből minden órára jut egy. Bárhogy is nézzük, a középkategóriás svájci kronográfok piacán ehhez fogható óra megjelenését valószínűleg senki sem várta. Külön érdekesség, hogy a piacon a Fortis-on kívül kevés olyan márka van, amely hasonló húzást engedhet meg magának, és közben arculatát is meg tudja tartani.

A kiindulási alap - óriási a kontraszt
Az Andora Emotions alapjául természetesen egy meglévő modell, a B-42 Official Cosmonauts Chronograph szolgál, és megmaradt a kaucsuk korona illetve nyomógombok is. A mutatók megjelenése azonban változott: az óra- és percmutatót félig csontvázasították, a másik fele lumineszcens festéket kapott, a másodpercmutatót viszont megfosztották a feje alatt lévő, szintén lumineszcens kis körtől. Érdekes módon ennek a pop-art designnak van azonban egy hasznos hozadéka is - talán áttekinthetőbbnek tűnik az egész számlap. A kronográf összegzőket tekintetünk egyszerűen csak képként értelmezi, és a perc- és óramutatóra koncentrál, a hagyományos kronográf modell esetében a szabályos formájú összegzőket igenis figyelembe veszi a szemünk.