A Modell 902 a frankfurti Sinnt egy teljesen új területre vezeti be - a négyzetes tokú órák világába. Egyedüli szépséghiba, hogy bár valóban ez az első olyan négyzetes óra, amely számlapján a Sinn neve szerepel, de nem ez az első ilyen óra, amelyet a Sinn készített. Az Audi Design négyzetes modelljét a Sinnel készíttette el, így a kellő tapasztalatokra már sikerült szert tenni. A 34,4 milliméter oldalú négyzetes tok meglehetősen kicsinek, egyenesen női méretű órának tűnne, ha kör alakú lenne, de így sem tekinthető egy nagy darabnak. A szemünk azonban becsapható, és a tervezés során ezt igyekeztek is kihasználni, így az a 902-es nagyobbnak tűnik. Jó példa erre a tok szíja, amely 22 milliméter széles, jócskán eltolva a kerek alakú modelleknél megszokott 1:2 arányt (szíj szélessége fele a tok átmérőjének) a szíj javára. Szintén kellően sok gondot fordítottak a finisek kidolgozására. Mivel azonban csak polírozott, illetve selyemfényű felületeket találunk, a kontraszt sokkal finomabb, messze nem olyan erős, mint a szálcsiszolt-polírozott párosításnál.

Ugyan a tok formája mindben eltér, amit a Sinntől megszoktunk, de megkapta a márka által kifejlesztett Tegiment kezelést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ilyen eljárással kezelt acéltok felülete majdnem hatszor olyan kemény, mint a kezeletlené. A tok összekarcolódásával így hosszútávon sem kell számolni, hiszen ez a keménység a cirkónium alapú kerámia tokokkal hasonlítható össze. Ez persze nem jelenti azt, hogy brutális ütések hatására a tok ne deformálódna, de legalább a deformálódott felületen nem lesznek még brutálisabb karcok. Úgy tűnik azonban, hogy a Modell 902-ből hiányzik az, ami az Audi Design órát különlegessé tette: a hosszában állítható fülek. Ezek hiányában a tüskezáras bőrszíj messze nem képes azt a kényelmet nyújtani, mint az ingolstadti logóval ellátott társa.

A Sinn készítette Audi Design Square.

Ez sajnos kimaradt a Modell 902-ből
A megszokott helyre, három órába került a korona, amelynek mérete a tokhoz képest talán aránytalanul nagynak tűnhet, ezzel is emlékeztetve szemünket, hogy a tok mégsem akkora, mint amekkorának tűnik, ugyanakkor a kényelmes kezeléshez szükség van erre a méretre. Segítségével az ismert módon kezelhetjük a hárommutatós ETA 2824-2 automata szerkezet funkciót. Ezeket az egyébként meglehetősen körülményesen előállítható, domború zafírüveg alatt, az erősen funkcionalista, bauhaus-os számlapon olvashatjuk le. Számokat itt nem találunk, csak SuperLumiNova lumineszcens festékkel bőségesen ellátott indexeket, amelyek elhelyezése azonban nem a tok vonalaihoz, hanem szükségserűen a körpályát leíró mutatók ívéhez igazodik. Ezzel pedig az amúgy is domború oldalú négyzetes tok még kerekebbnek tűnik. Szerencsére ügyeltek arra, hogy a dátumablak hátterének színe igazodjon a számlapéhoz, így az szépen beolvad a háttérbe, és mégis jól leolvasható marad.