|
A Carrera 300 SLR az ötvenes évek ezüstnyilának, a Mercedes-Benz 300 SLR-nek állít emléket, amely egészen az 1955-ös Le Mans-ig fényes karriert futott be. Abban az évben a kocsival már nyertek a Mille Miglia versenyen, és nagyon jó esély volt arra, hogy a francia illetve argentin pilóták vezette 300 SLR-k megnyerjék a Le Mans-t is. Ehelyett sajnos a 35. körben az első helyen Jaguárral autózó, a két Mercedes által erősen ostromolt angol pilóta olyan felelőtlen manővert hajtott végre, amely a francia pilóta halálos balesetéhez, és 83 néző halálához vezetett. Tettében valószínűleg közrejátszott, hogy háborús traumájából fakadóan szenvedélyesen gyűlölt mindent, ami valahogy Németországhoz volt köthető, és gyűlölete a motorsport legtragikusabb katasztrófáját okozta. A Mercedes a balesetet követően azonnal visszahívta másik kocsiját a versenyből, amelyet a súlyos katasztrófa ellenére sem állítottak le, és miután a Targa Florio is megnyerték további három évtizedet kellett várni ahhoz, hogy motorsport e ágában újra feltűnjön az ezüst csillag. A híres hírhedt múlt ellenére tagadhatatlan, hogy a 300 SLR korszakának meghatározó gépkocsija volt, és túlzás nélkül igaz ez az utódokra is. Nem véletlenül szemelte ki magának a TAG Heuer pont ezt a modellt, és állít neki emléket a saját 300 SLR-jével. |
|
Felületes szemlélő számára a TAG Heuer 300 SLR nem más, mint a Carrera Calibre 1887 Heuer logós és barna számlapos változata. Pedig csak egy kicsit alaposabban odanézve számos apró különbséget fedezhetünk fel, amelyek egész határozottan megkülönböztetik a konformistább Carrerától. Elsősorban ennek is köszönhető, hogy az eredetileg 1887 elkészíteni szándékozott darabból végül 3000 lett, közel kerülve ezzel a többi SLR megszokott 3500 példányszámához.
Az órával való első találkozáskor nyilván a számlap hívja fel magára elsőként a figyelmet. Általánosságban a barna és a narancssárga szín kombinációja nem feltétlenül nevezhető szerencsésnek, azonban itt a számlapon mégis egész jól összeillenek. Könnyedebb megjelenést érnek el az árnyalatokkal való játékkal, így a számlap közepe felé haladva egyre világosodik az uralkodó barna szín. Retro elemként pedig az egész számlap olyan felületet kapott, amelyről különböző szögekből másként verődik vissza a fény, sejtelmes csillogást kölcsönözve ezzel a számlap egészének. A narancssárga valójában egész kis mennyiségben szerepel csak: az indexek fejére jutott egy leheletnyi, illetve 12 órába, elvégre valahogy a központi, narancssárga kronográf másodpercmutatóhoz is valahogy kapcsolódni kellett.
Néhányunkat esetleg zavarhat, hogy a kilenc órában lévő kismásodperc nem kapott saját számlapot, helyette csupán egy „szálkereszttel” kell beérni. Több szempont is amellett szól azonban, hogy erre tulajdonképpen nincs szükség. Először is egy kronográf esetében a kismásodperc pontos leolvashatóságára nincs szükség, hiszen ha időt kell mérni, ott a kronográf. Így a kismásodperc szerepe mindössze arra korlátozódik, hogy meggyőződhessünk az óra működőképességéről, azaz az óránk jár, működik. A gyakorlatban pedig olyan mindegy, hogy valakivel négy óra 17 másodperc helyett négy óra 23 másodperckor találkozunk. A 15 másodperces osztások bőven elegek. Persze azt se tévesszük szem elöl, hogy ez az elem nagyban hozzájárul az óra retro jellegéhez, elvégre a kismásodperc ilyen módon való jelölése utoljára a 70-es években volt közkedvelt és szélesen elterjedt. Másrészt a kismásodperc nem is süllyed egy szinttel lentebb, az összegzők szintjére, így az óra optikailag két segédszámlaposnak tűnik. Ennek velejárója, hogy a kismásodperc sokkal jobban képes ellátni a három órában lévő felirat ellensúlyának szerepét. A korábbi SLR modelleknél sokakat zavart az SLR felirat jellegzetes, már-már hivalkodó és öncélú feltűnése a lünettán. Ez szerencsére nincs így a 300 SLR esetében, a korabeli Heuer logóval együtt pedig a „300 SLR” felirat egyértelműen az órához, és nem a Mercedes-hez kapcsolódik.
A Heuer logót említve érdemes egy kis kitérőt tenni. Egy alapvetően új modellről van szó, amely ugyan egy kicsit retrós beütést kapott, de semmiképpen sem nevezhető homage darabnak. Az elmúlt néhány év szép számú TAG Heuer modelljei közül mindössze hármon tűnt fel a Heuer logó: a 40. évfordulós Monaco modellen, a Monaco Vintage-n és az idén újra piacra dobott Silverstone-on. Ezek ugye mind a márka múltjához, a Heuerhez kapcsolódnak, az 1887-es kaliber azonban a TAG Heuer jövője. Szintén furcsa, hogy az egész órán sehol sem található a TAG Heuer felirat. Tény, hogy ez az óra a múltat idézi, így a Heuer logó talán jobban kapcsolódik az óra egészének formatervéhez, de ezen kívül elég nehéz megérteni, hogy mi is húzódhat meg a döntés mögött.
Ismerősnek tűnik
Ahogy az egy gazdag múlttal rendelkező márkánál sejthető, a számlap egészének elemei nem először jelentek meg egy TAG Heuer órán. A hetvenes években szinte azonos elemeket felvonultató, párna tokú Carrerán ezeket mind felfedezhetjük, beleértve a teljes színvilágot, az indexeket, és természetesen a szálkereszt kismásodpercet is.
A tokra áttérvén is találunk néhány különbséget, ami azért is dicsérendő, mert általában sok márka beérni a számlap módosításával, ha valamilyen alaklomhoz, vagy valaminek az emlékére készít limitált példányszámú modellt. Ahol nincs változás, az a korona és a nyomógombok. Ezek teljes mértékben azonosak a Carrera Calibre 1887-tel. Az átmérő is ugyanúgy 41 milliméter. A 300 SLR-ről hiányzik viszont a tachiméter skála a lünettáról. Érdekes módon ez az elem időközben a Carrera Calibre 1887-ről is lekerült, de eredetileg mégis két különböző tokban gondolkodtak, ahogy az Bázelben is látható volt. A hátlap a 300 SLR esetében tömör, itt állítanak emléket a híres Mercedes-nek. Lehet azonban, hogy elég lett volna a hátlap keretére egy hangsúlyosabb SLR felirat, például a Mercedes által használt betűvonással, hiszen így a hátlapon nincs hely üvegnek. Ha pedig nincs üveg, nem láthatjuk a szerkezetet sem, amely elvégre mégiscsak a TAG Heuer egyik legfontosabb fejlesztése. Ez lesz ugyanis az a kaliber, amit legtöbb kronográf modellbe építenek majd be. Bármenyire is jelentős a Monaco V4, a forgalom jelentős részét a „hagyományos” órákkal bonyolítják. Ennek tükrében igazán megmutatathatták volna a szerkezetet, főleg, hogy az gazdagon díszített is.
A szerkezet jóformán még megjelenése előtt egy kommunikációs baki miatt hozta lázba a járatosabb közönséget. Mint ismert, a 1887-es gyökerei a Seiko 6S37 kaliberében keresendőek. Ez egy japán belpiacos szerkezet, amelyet viszonylag rövid ideig felső kategóriás Seikokba építettek be, de hosszú ideje már nem gyártják. A TAG Heuer ennek a szerkezetnek a jogait vásárolta meg, és tervezete át szinte az utolsó csavarig. Egy-két különleges alkatrésztől, mint például a hajszálrugó, eltekintve minden Svájcban, a márka saját gyárában készül. Ahhoz, hogy kellő tapasztalatot lehessen gyűjteni a szerkezettel kapcsolatban, még jó néhány évnek el kell telnie, így viszonylag nehéz megmondani, hogy a TAG Heuer által is sokat használt ETA/Valjoux 7750-est milyen mértékben lesz képes a márkánál helyettesíteni. Az azonban biztos, hogy a 1887-es elméletileg kifinomultabb a 7750-nél. Legyen elég csak egy szó: oszlopkerék.
A TAG Heuer és a motorsport lassan egy évszázados kapcsolata már megszámlálhatatlanul sok kronográf tervezéshez szolgált ürügyül. Egyedül nyár vége óta 2+1 új Monaco változatot mutattak be, úgymint a Monaco Twenty-Fourt, a retro, szürke számlapos Monaco Vintage-t, és ráadásként a Monaco V4 arany változatát. Az ősz közepén jött el azonban az ideje a Calibre 1887-sel szerelt Carrera 300 SLR-nek.
