A TAG Heuer Formula 1 Grande Date matt tokját rozsdamentes acélból készítik, az átmérője pedig a manapság sportóráknál már-már standardnak számító 44 mm. Az ilyen órákat a legtöbb viselője ugyan ritkán veti alá komolyabb megpróbáltatásnak, de ha már sportórát készítettek Bielben, akkor természetesen bírja is ki ezeket a próbákat. Ennek jegyében a hátlap csavaros, amely egyrészt nagyban növeli a tok szilárdságát, másrészt pedig a vízszigetelése is jobb. Szintén ebből a szempontból döntöttek a csavarzáras korona mellett, így az óra egészen 200 méteres mélységig vízálló.

Sportóráknál azonban nem csak arra kell ügyelni, hogy az óra működőképességét a legmostohább körülmények között is megtartsa, hanem arra is, hogy esztétikai szempontból se legyen egyhamar kifogásolható. A lünetta és az óraüveg különösen könnyen és gyorsan veszíthet szépségéből, ha nem megfelelő anyagból készítik őket. A Formula 1 Grande Date esetében a lünettát vákuum plazmás eljárás révén titán-karbiddal vonták be. Ennek segítségével bátran álmodhattak a síkból kidomborodó számjegyeket a lünettára. Az óra üvege természetesen zafír és tükröződésmentesített, így egykönnyen azon sem jelentkeznek majd karcolások.
A számlap világos és sötét változatban készül. Mindegyiken nagyméretű indexeket és arab számokat találunk. A másodperceket decentralizálva, hat óránál helyezték el, és ugyanitt kapott helyett a dátum kijelzéséért felelős kettős ablak is. A sötét változat esetében az indexeket, számokat és mutatókat lumineszcens anyaggal vonták be, míg a világos számlap esetében ezek helyett az egész számlapot, azaz sötétben a világos számlap egésze fénylik, az indexek és mutatók sötétek maradnak. Tulajdonképpen a sötét számlap "negatívjaként" kell ezt elképzelni.

A TAG Heuer Formula 1 Grande Date funkcióinak működtetéséért a Ronda 6004B kvarc szerkezete felel. A sportos megjelenés jegyében fém- és kaucsukszíj között választhatunk. Előbbihez zsanér, utóbbihoz tüskezár dukál. Az órát a TAG Heuer "illetékes" márka nagykövete, Lewis Hamilton fogja viselni az idei versenyszezonban.