Az egykori Porosz Királyság, majd a Német Birodalom legmagasabb katonai és polgári elismerésének, pontosabban rendjének nevét viselő kollekció valóban méltán viselheti a nevet. A limitált példányszámban készülő platina tokos illetve a kevésbé szigorúan kezelt, de nyilván nem tömeges mennyiségben előállított vörösarany változatban is a Richard Lange Pour le Mérite-ből már ismert csigaáttétes szerkezetet építették be. Az áttéten semmit sem változtattak, az teljes mértékben megegyezik a két évvel ezelőtti szerkezettel, ugyanúgy 636 darabból áll össze. Ebben természetesen az egyes láncszemek is benne vannak. Az áttét itt is ugyanazt a feladatot látja el, azaz kiegyenlíti az rugó elernyedéséből származó nyomatékkülönbséget, kivételes pontosságot biztosítva ezzel. Ezt a komplikációt azonban már egyszer elsütötték, így a csigaáttét önmagában már nem elég vonzó.

Az egészet egy tourbillonnal fejelték meg, amely ugyan egy karórán különösen sokat nem javít az óra pontosságán, de legalább gyönyörködni lehet benne. Ez a tourbillon azonban nem egy szokványos tourbillon, és azért ez egy abszolút csúcskategóriás terméktől el is várható. A tourbillon - ha úgy tetszik - stopmásodperces, azaz a koronát az idő beállításához kihúzva a tourbillon megáll, és a másodpercmutató is automatikusan tizenkét órába megy. A stopmásodperc, de a másodpercmutató automatikus beállása sem tekinthető különösen nehéz komplikációnak, elvégre előbbivel szinte az összes modernebb svájci szerkezet is rendelkezik, utóbbi pedig szinte nem ritkaság manapság. Ami azonban valóban nehézzé teszi e két jellemző megvalósítását, az a tourbillon. Egészen a közelmúltig nem létezett ilyen jellemzőkkel bíró tourbillonos szerkezet. Értelemszerűen ezt is az A. Lange & Söhne fejlesztette ki, ahogy a karórákba építhető csigaáttétet is. A Richard Lange Tourbillon Pour le Mérite-ben tulajdonképpen ezt a két komplikációt gyúrták egybe.

Ezzel azonban nem tették még fel az i-re a pontot. Ahogy látható, a számlap regulátor kiosztást kapott, persze nem a hagyományosat. A három, egymást metsző segédszámlap különlegességét két tényező teszi még tetszetősebbé. A tourbillon fölött a számlapot áttörték, így saját szemünkkel is meggyőződhetünk arról, hogy valóban megáll, ha állítani akarjuk az órát. A nyitott rész egyedüli problémája, hogy az órákat jelző számlap ívét a metszés megtöri. Alaposabban megnézve azonban látható, hogy az órákat jelző számlap azon része, amely belenyúl a másodpercébe, szintben elkülönül, a számlap egésze alatt helyezkedik el. Ez az a kiegészítő vonás, amely a műszaki tartalommal együtt kiérdemli a Pour le Mérite nevet. A számlap ezen része ugyanis csak akkor látható, amikor az óramutató hat és tizenkét óra között jár. Ahogy a mutató eléri a hat órát, a számlap ezen része egy rugós szerkezet segítségével átmenet nélkül előugrik, és amilyen hirtelen jött, úgy is tűnik el, amikor a mutató elhagyja a tizenkét órát.

A sok komplikációnak azonban egy hátulütője is van: a viszonylag nagy energia fogyasztás, és ezen a mai átlaghoz képest alacsonyabb, 21600-as féllengésszám sem segít. Ennek köszönhetően az óra teljesen felhúzott állapotból 36 óra múlva megáll. Az L072.1 manufaktúra szerkezettel szemben más kifogást azonban aligha lehet emelni, amely majdnem teljes egészében tényleg a márkánál készül. A 351 alkatrészből álló kaliber (ebben nincs benne a csigaáttét 636 darabja) egyetlen egy részegysége származik beszállítótól: a billegő, amelyet a Glucydurtól szereznek be. Ez azt jelenti, hogy a hajszálrugó is Glashüttében készül. Ezeket pedig nem hogy kevés márka, hanem világszerte is rendkívül kevés, egy tucatnál is kevesebb vállalkozás állítja elő. Az A. Lange & Söhnenél a hajszálrugókat természetesen nem ipari mennyiségben gyártják, így csak a csúcskategóriás termékeikbe építik be.

A 41,9 milliméter átmérőjű, és a sok komplikáció ellenére egy átlagos kronográfhoz képest is viszonylag lapos, 12,2 milliméter magas A. Lange & Söhne Richard Lange Tourbillon Pour le Mérite egyetlen szépséghibája a már említett rövid járástartalékon túl, az ára, amely egy budai polgári lakáséval vetekszik.
