Az IWC közelmúltjából az Ingenieur 500.000 A/m tekinthető gazdasági szempontból a legnagyobb melléfogásnak. A schaffhauseni márka nyolcvanas évek első felében számos figyelemre méltó kalibert fejlesztett ki, így például a 37542-t, illetve a 3755AM-t. Ez utóbbit a német haditengerészet aknamentesítésre szakosodott búvárainak szánt „Minentaucheruhr” modelljeibe építették be. Az egyedi megrendelésekkel a mágnesesség terén megszerzett tapasztalatokat az IWC kereskedelmi forgalomban is kamatoztatni kívánta, és az elkészítendő új modellt az Ingenieur kollekció zászlóshajójának szánták. Mivel a Faraday-kalitka elvén alapuló lágyvas magvas megoldás a kívánt cél eléréséhez már nem bizonyult elegendőnek, magát a szerkezetet kellett mágneses mezőkkel szemben érzéketlenné tenni.
A 35790-es kaliber által elért eredmények minden várakozást felülmúltak: 3,9 millió A/m sem volt káros hatással a szerkezetre, egy kis túlzással tehát egy részecskegyorsító belsejében is vígan járt volna. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy egy óra az "Anti-Magnetique" jelzőt 4800 A/m-től érdemelheti ki, míg ma a kereskedelmi forgalomban kapható, erre a tulajdonságra kihegyezett modellek is „csak” 80000 A/m-ig „bírják”. Ezt a bámulatos eredményt számos műszaki újítással érték el, így többek között a rotor csapágygolyóit kövekkel helyettesítették, a gátszerkezet horgonyát nem mágneseződő anyagból, a hajszálrugót pedig nióbium-cirkónium ötvözetből készítették, amelyet mágneses mezők szintén nem hoztak lázba.
Az Ingenieur kollekció új zászlóshajóját így 1988-89 fordulóján piacra dobták, számlapja pedig büszkén hirdette, hogy az IWC 500.000 A/m-ig garantálja az óra működését. Nem kellett azonban sokat várni az első problémák jelentkezéséig. Ezek forrása a hajszálrugó volt, amely ugyan garantálta, hogy akár 500.000 A/m mezőben is pontosan jár az óra, ám egy hirtelen hőmérsékletingadozásnál ezt már nem tudta. Míg előbbivel valószínűleg meglehetősen ritkán, vagy soha nem szembesül az óra viselője, addig utóbbival annál gyakrabban. A billegő a hőmérséklet tekintetében tehát nem rendelkezett azokkal az izokrón tulajdonságokkal, amelyeket egy mai órában adottnak tekintünk.
Ha nem volt sikeres 20 éve, legeslegkésőbb 20 év múlva az lesz
Az IWC nyilván mindent megtett, hogy mentse a menthetőt. A márka mérnökei minden erőfeszítésük ellenére azonban nem találtak megoldást arra, hogyan lehetne a hajszálrugót megfelelő minőségben és nagy darabszámban gyártani. Átmeneti megoldásként a hajszálrugók termodinamikai tulajdonságait egyenként ellenőrizték, és csak a legstabilabbakat építették be. Ez állítólag millió darabonként néhány példányt jelentett csak. Ezzel ugyan az Ingenieur 500.000 A/m eleget tett az IWC szigorú követelményeinek, de a modell hírnevén esett csorbát nem sikerült kiküszöbölni. Az óra így néhány év elteltével, a 3000-es darabszámot sem elérve kikerült a kollekcióból, és helyét egy kronométer tanúsítvánnyal rendelkező vette át.
Bármennyire is igyekeznek hallgatni róla, mindegyik óramárkának vannak kevésbé kedvelt kollekciói, és vannak olyanok is, amelyek egyáltalán nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Igaz ez az óraipar csúcsán lévő márkákra is. Ki gondolta volna, hogy az IWC esetében ez pont egy Ingenieurre vonatkozik?
