A Polaris-okat a 60-as évek közepén kezdték el gyártani, és közkedveltsége egyik oka a meglehetősen alacsony példányszám. Az eredeti Polaris-okból csupán 1700 darabot készítettek, de már a korabeli sikerre való tekintettel természetesen készült egy újabb, alacsony példányszámú sorozat. Ezenfelül egészen exkluzív platina tokkal is találkozhatunk. Ugyanakkor az eredeti 1700 darabot érthető módon jóval nagyobb becsben tartják, mint a később gyártottakat, sőt, a platina változat sem veheti fel velük a versenyt.


Annak ellenére, hogy az eredeti sorozatból viszonylag kevés példány hagyta el a manufaktúra műhelyeit, meglehetősen változatosak a modellek. Ez alatt persze jórészt a különböző számlapok értendőek, ugyanakkor hátlapokból is két fajta létezik. Az egyik a megszokott tömör hátlap, míg a másik perforált, így képezve rezonánskamrát. Ezzel pedig a csengés hangereje annyira felerősödik, hogy víz alatt is hallható. Értelemszerűen az utóbbi a kelendőbb.
