Az új gátszerkezet először az elegáns De Ville Co-Axial Chronometerben jelent meg, igaz, még nem az Omega saját kaliberébe, hanem az Omega 2500-asba (leánykori nevén ETA 2892-A2) építve. A jelentős újítást az angol George Daniels találta föl még a hetvenes években - a kvarcválság nem éppen a legjobb időpont volt a méltó fogadtatásra, így erre még várni kellett. Jelentősége pedig "mindössze" abban áll, hogy segítségével nagy mennyiségben is kronométer pontosságú szerkezetek gyárthatóak. Az így elért pontosságot elsősorban az energiahatékonyság növelésével sikerült megvalósítani. Míg ugyanis a hagyományos, szintén pontos svájci horgony-gátszerkezetnél a bevitt energia megközelítőleg 70 százaléka elvész, addig az Omega eseténél ez az arány lényegesen kedvezőbb. A már említett pontosságon kívül a kisebb súrlódásnak köszönhetően az élettartam és az időközi javítás szükségessége is kitolódik.
Fölül a svájci horgony-gátszerkezet, alul a koaxiális - több érintkező felület, mégis kisebb energiaveszteség
Ahogy az lenni szokott, az Omega eredetileg a legnagyobb presztízsű modelljeibe szánta Daniels találmányát, a döntés pedig úgy tűnik, helyesnek bizonyult. Az első években szerzett tapasztalatok alapján ugyanis lehetőség nyílt a szerkezet tökéletes finomhangolására, így például a 2500-as esetében a kezdeti 28800-as féllengésszámot 25200-ra csökkentették a 2500C-ben és későbbi kaliberekben. Az évek során az Omega az összes új óramodelljébe már ezt a gátlóművet építette, 2007-ben pedig a saját szerkezetét, azaz a teljes egészében házon belül fejlesztettet, a 8500-ast e köré tervezte. A kezdetektől fogva úgy rajzolták meg a 202 alkatrész mindegyikét, hogy azokat könnyen lehessen sorozatban gyártani. A sor egy évvel később a kifejezetten kisméretű órákba szánt 8520/8521-sel, illetve az ugródátumos 8601/8611-sel folytatódott.
Koaxiális gátlómű az új, szilikon billegővel
Mivel egy kép többet ért ezer szónál - hát még egy video
Ugyan már több mint egy évtizede piacon van, és időközben a márka összes órájába utat talált magának, az Omega koaxiális gátlóműve mind a mai napig talán az egyik legjelentősebb újítás a gátlóművek fejlődésében a svájci horgony gátszerkezet megalkotása óta. Persze a svájci szerkezet óta voltak más próbálkozások is, ám azok széles körben nem tudtak elterjedni, és jórészt feledésbe merültek.
