Ugyan már lassan két évtizede a mechanikus szerkezetek reneszánszát éljük, ám a kvarc szerkezetek létjogosultságát ez nem kérdőjelezi meg. Főleg azokét nem, amelyeket a Breitling épít be. Ahogy a meglehetősen népszerű Aerospace-be, így az Airwolf Ravenbe is 78-as SuperQuartz kaliber került; a szuper jelzőt pedig valóban meg is érdemli, hiszen a havi pár másodperces eltérés helyett a 78-as kaliber ezt az eltérést kereken egy év alatt produkálja. A titok nyitja a hőmérsékletingadozásban, pontosabban annak kiküszöbölésében rejlik: egy hőérzékelő az adott hőmérsékletnek megfelelően enyhén módosítja a kvarc frekvenciáját. Az óra így méltán érdemelte ki a kronométer tanúsítványt – bár ez a Breitling óráknál az ezredforduló óta alapkövetelmény.

Az Airwolf modelleknél, így az Airwolf Ravennél is, újra megjelentek a mechanikus kronográfokat idéző nyomógombok, így nem kellett minden egyes funkció igénybevételéhez a koronához nyúlni. Anyagukban és felületükben ezek a tokhoz igazodnak. A számlapon, annak felső és alsó harmadába kapott helyet egy-egy negatív LCD kijelző, amelyeken a különböző funkciók értékeit olvashatjuk le, illetve állíthatjuk be. A századmásodperc pontosságú kronográfon kívül a 78-as kaliber ébresztő, visszaszámláló, második időzóna (független ébresztővel), és digitális öröknaptár funkcióval is rendelkezik.

A Breitling bevett szokásának megfelelően a másodpercmutatón, annak ellensúlyaként szerepelteti a míves „B” betűt. Az utóbbi években azonban a lumineszcens óra- és percmutatók végei is túlnyúlnak tengelyükön. A számlapról a Breitlingtől megszokott módon számos információt olvashatunk le, amelyet a kör alakú – ha úgy tetszik, végtelenített – logarléc egészít ki. Ez utóbbiaknak természetesen csak egy kronográf másodpercmutató segítségével tudjuk hasznát venni, így a központi másodpercmutató a kronográfé. Ez a mutató jelképezi egyben a kapcsolatot az analóg és digitális kronográfok világa között.

A 43,5 mm átmérőjű, fényesre polírozott tokot a márka rajongói már jól ismerik. Erre ültették rá a PVD eljárással feketített, két irányba forgatható lünettát, amellyel a logarlécet is állítgathatjuk. Az óra mellesleg éppen a lünetta fekete színéről kapta a Raven nevet. A hátlap hajtóművek turbinalapátjaira emlékeztet és nem csak esztétikai funkciója van: ez szolgál az ébresztő rezonáns kamrájaként. Az egyelőre csak rozsdamentes acél változatban kapható Airwolf Ravenhez három különböző színű, fekete, ezüst és szürke számlap készül. Ezeket egészíti a kaucsuk, fém, borjúbőr és alligátorbőr szíjak gazdag választéka.