A 44 mm átmérőjű és 16,7 mm magas tokba C.O.S.C. tanúsítvánnyal rendelkező szerkezetet szereltek. Az óra különlegessége a szíj tokhoz való rögzítése, hiszen a hagyományos szíjrögzítő fülek teljesen hiányoznak a tokról. Nagyobb csuklókon így az óra viselése esetlegesen kényelmetlen lehet. A pillangózárral rendelkező fehér kaucsukszíjat vulkanizálták, így feltehetőleg hosszú ideig szolgálni fogja az óra tulajdonosát.
A lünettát szintén fehér kaucsukelemekkel látták el, illetve egy nyolcszögletű gyűrű is védi. A lünetta a meglehetősen vastag, 3,3 mm-es zafírkristályt fogja közre, amelyet természetesen tükrözésmentes bevonattal láttak el. A számlap mintázata alapján szénszál is lehetne, ám ezt a mintázatot ezüstön sikerült reprodukálniuk a Concord mestereinek. A csontvázmutatókat, illetve az illesztett indikációkat sötétben is le lehet olvasni.
Az óra mechanikus automata szerkezete 25 köves, 28 800 féllengésű, és 48 óra járástartalékkal bír. Elemeit díszítették, a rotorra pedig Côtes de Genève minta került. Erről az üvegbetétes hátlapon áttekintve magunk is meggyőződhetünk.