Ahogyan az Hublot is, úgy Usain Bolt is az adakozás és a megosztás híve és mindig segít a kevésbé szerencséseken. Már rengeteg jamaikai fiatalon segített és több alapítvány tagja is. Emellett ő maga is létrehozott egyet. Ezt követően döntött úgy, hogy az Hublot Race Power programba is beszáll, mely a gyerekek egészséges táplálkozását és testmozgását hivatott elősegíteni. „Az, hogy egy akkora vállalat, mint az Hublot, meg akarja osztani azt a sikert, amit elért világszinten, nagyon értékelendő cselekedet és pártolom ezt. Büszke és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok ehhez a törekvéshez és én is hirdethetem a szeretet üzenetét ezáltal. Természetesen, egyben szeretnék gratulálni is legújabb boltjuk megnyitásához, mely Beverly Hills belvárosában szolgálja ki a svájci pontosságra vágyókat” – fogalmazott Bolt.

|
|
HUBLOT órák itt vásárolhatóak meg Budapesten  |