Az óra megjelenésében ügyesen ötvözi a márka fénykorának számító Art Déco éra stílusjegyeit a modern anyagokkal és arányokkal. Így a tok például 43 milliméter átmérőjű rozsdamentes acél, amelyet vákuumplazma eljárással, titánoxiddal vontak be, így alakítva ki a fekete felületet. Ez azonban korántsem egységes: a lünetta fényes, a fülek mattok, míg a tok e két véglet között egyensúlyoz. Külön figyelmet érdemel a korona is, amelyet szokatlan helyre, négy órába építettek. A számlapra tekintve azonban láthatjuk, hogy a hagyományokkal szinte szakító, tíz órába ültetett kismásodperccel szép összhangot alkot. Maga a számlap pedig tisztán idézi az Art Déco egykori fényét: erről árulkodik a tipikus kör a körben elrendezés, a kismásodperc sugaras díszítése és a markánsan sárga mutatók. Ezek mozgatásáról az ETA/Unitas 6497 kalibere gondoskodik, amelyet a Cimiernél szépen díszítettek: a genfi csíkozású hidak feketék, a csavarok kékítettek, és mindebben a hátlap üvegbetétjén keresztül is gyönyörködhetünk. A kézi felhúzású szerkezet 56 órányi járástartalékkal bír.

A sárga-fekete pitonmintás szíjat maga a focista választotta, aki idegenlégiósként a Borussia Mönchengladbach kapusa. Edzőjében azért valószínűleg felmerült, hogy a sárga-fekete a Borussia Dortmund színe, igaz M´gladbach fehér-zöld összeállítása meglehetősen furcsán illett volna ehhez az órához.
