Erre az alacsonyabb súlyra pedig szükség is van, hiszen az Airman 7-es modellek nem éppen szerény méretükről ismertek. A nagy méretet pedig a tokba épített három, egymástól teljesen független szerkezet követeli meg. A két-két új modell tokjai erős és korrózióálló titánból készítik. Mind a kerek, mind a szögletes modellek fekete változatban is kaphatóak. A színt az ipar más területein elterjedt gyémántszerű szén védőréteg felvitelével hozták létre. Ez természetesen a titán amúgy is jelentős ellenállóképességét már-már extrém szintekre emeli. Csak magának a gyémántszerű szén védőréteg keménysége hétszerese az óraiparban használt rozsdamentes acélhoz képest.

A számlap is a súlycsökkentés jegyében született, bár az itt elérhető megtakarítás elhanyagolható. A szögletes tok esetében a számlapon is a titáné a főszerep, míg a kerek tok szénszál számlapjával a rideg külső helyett inkább a high-tech stílust hangsúlyozza. A fogyókúra nem kímélte a mutatókat sem: míg a korábbi airman modelleknél a másik két időzóna alszámlapjain két-két mutató járta köreit, addigra az újaknál már csak egy-egy maradt. Nagy szükség nincs is a percmutatókra, hiszen azt az ETA 2893-2 kaliber által mozgatott főszámlap percmutatójáról olvashatjuk le. Persze ez nem feltétlenül a legegyszerűbb megoldás, de könnyen megszokható.

Az Airman 7-es tervezője, Katherina Brechbühler szerint ez a legelegánsabb módja annak, hogy egyszerre három órát hordjunk csuklónkon. Egyedüli hátulütő az 53 milliméteres átmérő.