Az órák komplikációval nem rendelkeznek, még a dátumot sem jelzik ki, ugyanakkor az alap feladatukat, az idő múlásának mutatását hasonló stílusú óráktól eltérően igazán elegánsan oldják meg. A számlapról nem a sietség, nem a dinamizmus árad, hanem sokkal inkább egyfajta kiegyensúlyozottság. Ez a fajta formatervezés elsősorban az 1940-es és 50-es években volt elterjedt, amikor még nem áldoztak fel mindent a funkcionalitás oltárán. Ahogy mindegyik Glycine óra, így a Combat 6 óráknál is könnyű a leolvasás. Ez sötétben sem jelent kihívást, hiszen a Combat modellek egyetlen generációjánál sem fukarkodtak a lumineszcens anyaggal. A mutatók, az indexek és az arab számok is SuperLuminovára jellemző színben fénylenek.

Mind a kézi felhúzású, mind pedig az automata szerkezetet díszítették. Ahhoz, hogy erről meggyőződjünk, nem is kell megbontani a tokot, elég, ha egy pillantást vetünk rá a hátlap üvegbetétjén keresztül. Az üvegbetét sajnos nem zafír, és ami még nagyobb gond, hogy a számlapot fedő üveg sem az, így az idő múlásával könnyebben jelenhetnek meg a karcolások. Ha nem is zafírból készült, az üveg mindkét oldalán enyhén domború, szépen illeszkedve így a 43 milliméter átmérőjű tok lágy vonalaihoz. Szintén az óra elegáns jellegére utal, hogy mindössze 50 méteres mélységig, 5 bar nyomásig vízálló.
Az órához a klasszikus összeállításnak megfelelően fekete bőrszíj tüskezár jár. Akik inkább a sportos jelleget szeretnék kidomborítani, azoknak természetesen a fémszíjat sem kell hiányolniuk.