Nem új kollekció első darabjáról lévén szó, az óra tokja újdonságot nem hordoz. Az egyes alkotórészek - fülek, lünetta, tok - szépen tagoltak, ahogy az ezeknél a daraboknál ismert. A feltűnő különbség a jobb oldalon található két korona. A felső a megszokott funkciókat látja el, míg az alsóval állíthatjuk a központi, piros hegyű mutatót, illetve húzhatjuk fel az ébresztő rugóját. Maga az ébresztő tipikus zümmögő hangot ad, és körülbelül 20 másodpercig szól. Erre azért illik felébredni.

A számlapot több, koncentrikus részre tagolták, amelyek közül a belső és külső szépen gilosált. A hullámos minta vezetése természetesen illeszkedik az azt magába foglaló körökhöz. Arab számokkal meglehetősen közel a központhoz találkozunk, amelyek így nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az ébresztő rövid mutatóját a kívánt időpontra pontosan be tudjuk állítani. A szerelt indexeket és mutatókat vörösarannyal vonták be, az óra és percmutatót pedig sötétben is leolvashatjuk. Maguk az aranyozott indexek nem, azonban a számlap legkülső részén lévő SuperLuminova indexek szépen fénylenek.

A szerkezet az Oris 908-as kalibere, amely a La Joux-Perret 5800-on alapul. Ez a kaliber viszont jóformán tökéletes mása az AS5008 kalibernek, amelyet 1965 és 1977 között gyártottak. Az Oris még a kilencvenes évek legelején is készített ébresztős karórákat az eredeti Anton Schield kaliberrel. A Perret jóformán csupán a gyártási technológiában különbözik az eredetitől, az ébresztés hosszát azonban a duplájára sikerült növelni. Megemlítendő még, hogy a dátum ugrik, azaz éjfél előtt az órára pillantva a dátumgyűrűt biztosan nem fogjuk közbülső állásban látni.
Csuklónkra barna krokodilbőr szíjjal és Oris logós tüskezárral csatolhatjuk fel.
ITT KAPHATÓ

