A rozsdamentes acél tok fekete színét a megszokott vákuumplazma eljárással nyerte el, az erre felhasznált titánoxid pedig a karcolásokkal szembeni érzéketlenséget is növeli. Ahogy látható, különböző finissel emelik ki még jobban a tok szögletes formáját. A számlap háttereként szolgáló finoman gilosált kerek formák hálója, a lekerekített szögű mutatók és a gömbölyű arab számok ellensúlyozzák a tok éles vonásait. A kontraszt nem csak a formák nyelvén, hanem a színekben is megmutatkozik, igaz csak szerényen. Az egyébként szintén teljesen fekete mutatók közül a koronográf másodpercmutatója maradt egyedül piros, illetve az íves dátumablakban is megbújik egy apró szikra. A teljesen fekete számlap egyébként nem teljesen új ötlet, hiszen nem is olyan régen például a Bell&Ross is előállt egy ilyen modellel. A kihívás természetesen a leolvashatóság biztosításában rejlik, ami fekete mutatók és indexek fekete alapon esetében a jelentősebb fajtából való. A mutatók közül a kismásodperc kivételével mindegyik leolvasható sötétben is, ahogy az arab számok is.

A Pierre DeRoche tulajdonosainak, a Dubois családnak generációi az alapítása óta mind a kronográfok terén alkottak maradandót, így például részt vettek az első automata kronográf kifejlesztésében is (ami végül mégis a második lett). Legújabb vívmányuk az egy segédszámlapos kronográf, vagy ahogy a Pierre DeRoche-nál hívják, a koncentrikus kronográf. Jelen esetben egyszerűen "csak" arról van szó, hogy a kronográf óra-, perc, és másodpercmutatója egyetlen egy segédszámlapon mutatja a mért időt. A kezeléshez használt fekete nyomógombok azonban újdonságot hoznak a hagyományos kettő-négy óra elrendezéshez képest. A szimmetria jegyében a gombokat négy és nyolc órában helyezték el, és szintén ez az elv (persze a funkcionalitás is) vezérelte a korona két órába való eltolását. A két nyomógomb használata talán nem olyan elegáns, mint a koronába épített magányos nyomógomb, de üdítő változatosságnak több mint elegendő.

A dátumot tizenkét óra alatt az íves dátumablakban találjuk. A négyzetes szerkezet egy exkluzív Dubois Dépraz automatikus felhúzású kaliber 41 órás járástartalékkal. Ahogy az illik, az egyes elemek gazdagon díszítettek, a hidak szépen gravírozottak, a csavarok kékítettek, a rotor áttört. A négyzetes tokból adódóan a vízállóság csak korlátozott, mindössze 30 méter. Az órához piros varrattal szegélyezett fekete krokodilbőr szíj és szintén fekete, rozsdamentes acél zsanérzár jár.